Weboldalt készítette: Websafe IT Security Kft. X

Középiskolai felvételi eljárás rendje a Balatonfüredi Szent Benedek Gimnázium, Technikum és Kollégiumba

Bencés középiskola Balatonfüreden!
Kaland – tanulás – lelkiség – közösség!

Iskolánkról

Iskolánk célkitűzése a minőségi oktatás mellett  támogató közösségek építése, ahol a diákok jól érzik magukat, biztonságban vannak, és ezáltal a tanulásra is jobban összpontosíthatnak.

Célunk továbbá, hogy használható tudást adjunk diákjaink kezébe, felkészítve őket középiskolai keretek között az érettségire, technikusi vizsgáikra. Mindamellett hisszük, hogy az egész ember test, lélek és szellem egysége, keresztény, katolikus iskolaként a tanulóktól elvárjuk az értékrendünk iránti nyitottságot. Ugyanakkor szabadon dönthetnek arról, milyen módon kapcsolódnak az evangélium örömhíréhez

  • Érdekel az edzői szakma, esetleg sport irányú továbbtanulási terveid vannak? Balatonfüreden, vagy környékén sportolsz, és olyan iskolát keresel, ahol összehangolhatók az edzések a tanulmányaiddal? Sportedző – sportszervező képzésünket neked találták ki!
  • Bűnügyi, határrendészeti, közlekedési vagy közrendvédelmi területen tanulnál tovább? Érdeklődsz a rendészet és a közigazgatás iránt? Szeretnél hivatásszerűen hozzájárulni a rendfenntartáshoz és az állampolgárok védelmezéséhez? Jelentkezz hozzánk!
  • Egyetemi, főiskolai továbbtanulás a cél? Általános tantervű nyelvi előkészítő évfolyamos gimnáziumi képzésünkkel biztos alapokat kaphatsz a továbbtanuláshoz.
  • Korszerű gyakorlati oktatási helyszínek várják a tanulókat. (saját sportcsarnok, rendészeti kabinet, rendészeti gyakorló, nyelvi terem, informatika termek, természettudományi előadó)
  • Minden teremben IKT eszközök segítik a munkát.
  • Kollégiumok (kettő és négy ágyas szobákkal) várják a távolabbról érkezőket, ahol családias hangulatban telnek a hétköznapok.
  • Nyelv és szakmagyakorlási lehetőség az iskola Erasmus+ kapcsolatain keresztül.

Az iskola OM azonosítója: 203367
Telephely kód: 001

Elérhetőségek:
Telefonszám: +36-30-654-1843
E-mail:
Honlap:  bszbi.hu

 

Felvételi elbeszélgetés:

Az elbeszélgetés célja többek között a szakmai rátermettség vizsgálata és annak tisztázása, hogy a tanuló nyitott-e a keresztény értékrend elfogadására. (Kérdezzük a tanulót tanulási és életviteli szokásairól, szabadidős elfoglaltságairól, érdeklődési területéről is.)  

 

A 2025/2026. tanévre meghirdetett tanulmányi területek és kódjaik:

GIMNÁZIUM
0011 Gimnáziumi osztály angol nyelvi előkészítő évfolyammal

Erre a képzésre elsősorban a tanulásban motivált, felsőoktatásba készülő tanulókat várjuk. A továbbtanuláshoz szükséges sikeres középszintű, igény szerint emelt szintű érettségi vizsgára való felkészítésen van a hangsúly (magyar, matematika, történelem, idegen nyelv és egy választott tárgyból) eleget téve a képzés követelményeinek.

A gimnáziumi évfolyamokban angol, német és spanyol nyelvet is oktatunk párhuzamosan. A nyelvi előkészítő tanév során a magas óraszámban oktatott angol nyelvből ajánlott a B2 szintű komplex nyelvvizsga megszerzése. Ezt követően iskolánk lehetőséget biztosít a második idegen nyelv intenzívebb tanulására, újabb nyelvvizsga megszerzése céljából.

A felvételi rangsor kialakításánál figyelembe vesszük:

  • Az egységes központi írásbeli felvételi vizsga (magyar nyelvből és matematikából) eredményét.
  • A 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi eredményeket (magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv tantárgyakból).
  • Minden jelentkezőt behívunk személyes elbeszélgetésre.

TECHNIKUM
0014 Rendészeti technikum – ÁLLAMI ÖSZTÖNDÍJJAL

A rendész kadétképzés az első évfolyamban kötelező kollégiumi bentlakással a rendészeti szakmára és életpályára készít fel. Tanulóink széles körű etikai, politológiai, történelmi, jogi és pszichológiai ismereteket sajátítanak el. Speciális gyakorlat: önvédelem, lövészet, katasztrófavédelem. Az osztály elvégzése szakirányú továbbtanulásnál előnyt jelent.

A felvételi rangsor kialakításánál figyelembe vesszük:

  • Az egységes központi írásbeli felvételi vizsga (magyar nyelvből és matematikából) eredményét.
  • A 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi eredményeket (magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv tantárgyakból).
  • Fizikai alkalmassági felmérés.
  • Minden jelentkezőt behívunk személyes elbeszélgetésre, melynek része lesz egy fizikai alkalmassági felmérés is.

0015 Sportedző-sportszervező technikus – ÁLLAMI ÖSZTÖNDÍJJAL

Sportág megjelölés: pl.: röplabda, kézilabda, labdarúgás, tenisz, úszás, …

A képzés olyan fiatalok számára ajánlott, akiknek a sport, sportolás iránti elkötelezettsége oly mértékű, hogy szívesen választják ezt a területet hivatásul.

A diákok megismerkednek a sport elméleti, módszertani és gyakorlati alapjaival, amely előny a felsőoktatás keretében történő továbbtanulásra vagy akár a munkaerőpiacon való helytállásra.

Feltétel: ügyes mozgás, a választott sportágban való sportolói jártasság, sportegyesületi vagy szakszövetségi igazolás, jó fizikum, jó kommunikációs készség, szakmai fejlődés irányítása.

A felvételi rangsor kialakításánál figyelembe vesszük:

  • Az egységes központi írásbeli felvételi vizsga (magyar nyelvből és matematikából) eredményét.
  • A 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi eredményeket (magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv tantárgyakból).
  • Minden jelentkezőt behívunk személyes elbeszélgetésre, melynek része lesz egy fizikai alkalmassági felmérés is.

 

Felvételi eljárás rendje:

Tanulók jelentkezése a központi írásbeli vizsgára (középfokú beiskolázás központi, egységes, írásbeli vizsgája a kilencedik évfolyamra jelentkezők számára) az Oktatási Hivatal által megjelölt jelentkezési formában. oktatas.hu kiadott jelentkezési lapon, melyet 2025. december 1-ig kell beküldeni iskolánk titkárságára.

Központi írásbeli felvételi vizsga (magyar nyelvi és matematika kompetenciákat mérő központi feladatlapok) 2026. január 24. szombat 10:00 óra (megjelenés negyed órával korábban, személyi igazolványt hozni kell)

Központi írásbeli felvételi vizsgadolgozatok értékelésének megtekintése: 2026. január 30., péntek 8.00 – 12:00

Pótló központi írásbeli felvételi vizsga: 2026. február 3., kedd 8.00 – 10:00

Pótló központi javított dolgozatok megtekintése: 2026. február 6., péntek 8:00-10:00

Értesítés az írásbeli felvételi eredményről: 2026. február 13.

Jelentkezési lapok benyújtása iskolánkba: 2026. február 19.

Szóbeli elbeszélgetés az általános felvételi eljárás keretében: 2026. március 5-6.

Ideiglenes felvételi jegyzék nyilvánosságra hozatala: 2026. március 20. péntek.

Egyeztetett felvételi jegyzéket (végeredmény) megkapják a középiskolák: 2026. április 27., hétfő.

Felvételről vagy elutasításról szóló döntés megküldése a jelentkezőknek és az általános iskoláknak: 2026. május 4., hétfő.